Ha látunk egy gyönyörű röptű madarat, akkor valahogy a sas jut az eszünkbe. Ez amolyan „gyűjtőfogalom” a ragadozó madarakra. Pedig nagyon sok fajtájuk van. A sólyomfélék családjába tartozó madarak (például a vándorsólyom, kabasólyom, vörös vércse), úgynevezett vágómadárfélék (szirti és békászó sas, héják, ölyvek, rétisas, karvaly, barna kánya) és külön családként a halászsas. S hogy manapság kinek jut eszébe, hogy ilyen madarat tartson?

Zalában egyetlen, a Dunántúlon összesen 5–6 hivatásos solymász van. Legalábbis a pózvai Rostás Attila nem tud több olyan zalai emberről, aki hivatásszerűen foglalkozna a ragadozó madarakkal. Az országban összesen 120 solymász él, köztük öt bátor hölgy is akad. S hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, az alapvető vadászvizsga után következnek a különbözeti vizsgák, mire a vállalkozó kedvűből solymász lehet. Ez nem tömegsport, legalább két esztendőbe telik, mire valaki tarthat madarat. Az igényt a Magyar Solymász Egyesületnek kell bejelenteni, a minisztérium az állomány feltérképezése után adja ki a befogási engedélyt.
– Egyfelől jó, hogy ennyire nehezek a vizsgák, mert már az elején kiderül, hogy kiből lesz jó solymász – mondja Rostás Attila. – Másfelől egy kicsit szigorú a törvény, mert olyan madarak tartását és tenyésztését is megtiltja, ami nem igazán indokolt. Az összes ragadozó védett. Kerecsensólymot nem, szirti sast – ami ugyanúgy benne van a vörös könyvben – lehet tartani. Pedig a kerecsensólyom, az úgynevezett turulmadár a legjobban szaporítható fogságban. 
– Honnan a madarak szeretete?
– Természetesen gyerekkoromból, már akkor neveltem madarakat. Az Alföldön laktunk, később költöztünk ide, ahol először papagájtenyésztéssel foglalkoztam. A 90-es évek elején elkezdtem íjászkodni, akkor ismerkedtem meg a zalai gyepűvédőkkel. A solymászat ötlete is innen ered. Csondor Csabával arra gondoltunk, hogy tarthatnánk bemutatókat. Nekem az elsődleges célom az, hogy megismertessük az emberekkel ezeket a madarakat, vadászni inkább csak a szárnyasok kedvéért járunk. Íjászatból is megvan a vadászvizsgám, de engem a bemutatók érdekelnek jobban.
Beszélgetés közben természetesen megtekintjük a volierben (ez a madarak számára megfelelően kialakított helyiség) tartott héjákat. Az egyéves tojót találóan Bibének hívják, a kétéves hím a Petya névre hallgat. Egyelőre csak megfelelő távolságból barátkozom velük. 
– Vedlési időszak van, ilyenkor egy kicsit nyugtalanok. Azt azonban tudni kell, hogy a ragadozó madár szándékosan sohasem támad. Néha persze ösztönösen odakaphat. A múltkor Petyával egyszerre nyúltunk az ételért, öt perc múlva elengedett. Bibével tollbabázás közben volt egy apró baleset, véletlenül ugrott a lábamra. Még egyszer hangsúlyozom, ezek tényleg csak apró karcolások, ilyen még a macskával vagy kutyával való játék közben is előfordul. Soha nem támadtak senkire. Azt is lehet látni, ha rossz kedvük van. A pupillán, a tollak borzolásán, a testtartáson veszem észre. Néha támadó állást vesznek fel, ilyenkor úgy mondjuk, hogy besátoroz.
– Hogyan és mikor vadásznak?
– A héják és általában a ragadozó madarak tavasztól szeptemberig vedlenek. Ebben az időszakban minimális mozgatást igényelnek, napi egy-két órát foglalkozunk, játszunk velük, röptetjük, etetjük őket. A sólymokat nem veszik ki a helyükről, egy pesti barátommal mi a héjákkal ilyenkor is bemutatózunk. Szeptember közepétől a tél végéig apróvadra, nyúlra, madarakra vadásznak. Az Alföldre járunk havonta, másfél havonta egyszer. A vadon fogott madarat két hét alatt meg lehet tanítani a kezességre, ők jobb vadászok. A fészekből kivett madarak háromhetes korban kerülnek hozzánk, szeptemberig meg kell őket tanítani vadászni. Utóbbiaknál ajánlatos elkerülni, hogy ne legyenek túlságosan kezesek, mert akkor lusták lesznek, nem vadásznak. Bibe nem lusta, ő a hajtósabb madarak közé tartozik. Testvére Németországban él, ő naponta fog meg egy-két nyulat, mi nem tudunk ilyen sűrűn vadászni. A solymászatban nem a zsákmányszerzés a legfontosabb. Amit a madarak megfognak, azt nekik is adjuk, magunknak nem vadászunk. Ki gondolná, de a madaraknak „versenysúlya” is van, héjáknál az ideális vadászsúly 1–1,2 kilogramm. A pózvai fiatalember a hideg és a vedlés miatt egy kicsit felhizlalta télen a tojót, egy-két hétbe beletelik, míg visszanyeri egykori kecsességét. Ilyenkor zsengébb húst kapnak, megfelelően mozognak, megfelelő edzésterv mellett készülnek az őszi vadászatra. Az élelmezéssel nincs sok gond, hiszen évente három-négy bemutatóért már kapnak Hortobágyról napos csirkét, Pestről pedig fehér patkányokat. Akinek van gyomra ahhoz, hogy hűtőképessé tegye az élelmet, az már tényleg vérbeli solymász. Rostás Attila megpróbál minden felkérésnek eleget tenni. Hol a gyepűvédőkkel, hol a solymászokkal jár bemutatókra. Azt azonban ne felejtsük el, ilyenkor a madáré a főszerep. És ha úgy tartja kedve, akkor legyen körülötte bármilyen felhajtás és csinnadratta, csak fekszik az ülőfa mellett és békésen alszik. Ahogy a múltkor Bibe tette például a Hortobágyon.